2014. január 4., szombat

Nyú Jork Sziti

 A vegas-i reptéren sem aludtunk sokkal jobban, mint Friscóban, ehhez hozzájárult többek között a villogó-zenélő-csörömpölő nyerőgépek garmadája, a kettő paddal arrébb táborozó háromgyermekes család, és a reptéreken a csövezés megakadályozása céljából kialakított karfával gazdagon dúsított székek, amelyekre maximum magzatpózba felcsavarodva lehet aludni egy kicsit.

De ez a repülő is felszállt, és mintegy 7 óra alatt – ennél még a New York-Frankfurt járat is gyorsabb – két útközbeni leszállás után végre megérkeztünk a városba, mely sosem alszik. A LaGuardia-reptérről csaknem egy óra a belváros busszal, gyorsan beszereztük a heti bérletet ( 38$ volt,ha jól emlékszem), ezzel korlátlanul lehet közlekedni metrón és autóbuszon. A szállásunk az a hostel volt a Central Park mellett, a 89.utca magasságában, ahol tavaly is laktunk, ez a legolcsóbb ( 40$ per fő per éj), amit Manhattan belvárosában lehet kapni, ráadásul tiszta és barátságos, mondjuk 8-10 ember alszik egy szobában, de minket ez már nem zavart. Este még összefutottunk Kittka Bálinttal és nőrével,Dalmával a Times Square-en, egy gyors vacsora valami diner-ben, aztán mindenki nyugovóra tért.

Hostelünktől gyalog negyed órára,a Central Park keleti oldalán találjuk a Metropolitan Museumot, a világ leglátogatottabb múzeumát, mely több mint 2 millió műtárgynak az otthona. Kívülről egy nagy görög templomra hasonlít, és csodák csodája, belül is. Az épület hatalmas, lefelé még négy emelet mélyen nyúlik New York gyomrába. 1880-ban nyitotta meg kapuit, mai helyén egy William Marcy Tweed nevű szélhámos üzletembernek köszönhetően, akit egyetlen helyen sem említenek a múzeum nagylelkű támogatói között, pedig ő volt az, aki a millió dolláros üzleti csalásai közepette megvásárolt egy területet a Central Parkból, majd ezt a múzeum rendelkezésére bocsátotta. Ha ide látogatunk, érdemes odacsapódni egy ingyenes tárlatvezetéshez – ahogy én is tettem – és rengeteg érdekes, útikönyvekben nem olvasható információkat tudhatunk meg.


A Central Park télen


New York-i hotdogárus, a reggeli-lelőhely


The Metropolitan Museum of Art



Az ember azt hiszi, New York elég nagy…ehhez képest a Central Park havas útjain sétálgatva-féyképezkedve egyszer csak szembejön velünk Fehér Lajos, kedves buffalói ismerősünk,aki az ünnepekre utazott le a városba. Egy pár percig csak hápogunk,hogy ez nem lehet igaz, ha megszerveztük volna,akkor sem jön így össze a találkozás… ettől kezdve négyen barangolunk tovább. Hallgatjuk a fekete szaxofonost, bekeretezett fotókra alkudozunk a standoknál a kínai árusokkal, és nézzük a dombról a korcsolyázó népet. Így télen is gyönyörű ez a hatalmas park.



Nahát,itt a Lajos!


Alkudozunk.alkudozunk?

Mikes-szal délután felkapaszkodtunk az Empire State Building tetejére, ide is elég húzós a belépő, 27$ körül, viszont meglepődtünk,mert negyed óra alatt fenn voltunk, szinte semmi sor nem volt, pedig a helyszínen vettünk jegyet. A kilátás pazar, alattunk a kivilágított Manhattan. A rácsok kicsit zavaróak voltak ugyan, ezért talán nekem jobban tetszett a Top of the Rock kilátó a Rockefeller Center tetején (itt tavaly nyáron voltunk), innen ugyanis rácsok nélkül belátni Manhattant, plusz az Empire State Buildinget is, a belépő meg kábé ugyanannyi.



A legfényesebb,fehér a Chrysler Building


Mikes New York felett!




Empire State of Mind

Estére jegyünk volt a Radio City Hall-ba, a Christmas Spectacular című karácsonyi banzájra. Ebben a színházban minden évben megrendezik ezt az ünnepi show-t, és úgy hallottuk, aki karácsony táján a városban jár, ezt nem szabad kihagynia. Kicsit a Madách Színházra hajaz a hangulat. Amint belépünk, a jegyszedő néni rögtön a kezünkbe nyom egy-egy 3D-s szemüveget, én meg nem értem, minek, amikor színházba jöttem, nem a Cinema City-be. Elfoglaljuk helyünket a felső mezzaninok egyikén, és már indul is a műsor,rögtön egy vetítéssel: háromdében nézzük, amint a Mikulás szánon érkezik New York fölé, tesz egy tiszteletkört, majd leszáll a Radio City Hallban, hogy aztán egy színész-Mikulás jöjjön be a színpadra, és vázolja,mi is fog történni ma este. A show alapkövei a The Rockettes tánckar, összesen kábé 72 hölgytagból áll, itt ma este 36-an szerepeltek, még a hajuk szála is egyszerre lebbent, a tánckar a harmincas évek óta lép fel ezen a színpadon. Csak néhány fénypontot említve az előadásból: volt tűzijáték, igazi korcsolyapálya igazi jégtáncosokkal, két méter átmérőjű repülő hópelyhek, melyeket távirányítóval irányítottak a közönség fölé, majd a végén egy élő betlehem. Már azon is meglepődtünk,hogy a pásztorok igazi birkákkal sétáltak be a színpadra, na de amikor a három királyok három igazi-élő tevét(!!!) hoztak be magukkal, na akkor végképp leesett az állam. Látványból nem volt hiány, az amerikaiak igazán értenek a fesztiválcsináláshoz.



Koszorút kapott a kőroszlán a városi könyvtár előtt


Grand Central Terminal


Times Square


NYC hangulat - halál fúd


CSI New York - karácsonyi helyszínelők

Utolsó napunkat a Ground Zero-nál kezdtük, ez a 2001.szeptember 11-i tragédia emlékhelye. A belépő tetszőleges adomány, 2 dollár minimummal, a neten előre kell venni jegyet és ki is kell nyomtatni. Nagyon szigorú az ellenőrzés, akár a reptéren, itt is átvilágítják a táskákat, és nagyjából ötször kérik el tőled a jegyet. Két nagy fekete márványmedencét látunk a kertben, a peremére vésve az áldozatok nevei, középen zúdul a víz a medence közepére. Ha pedig felnézünk,látjuk a már majdnem kész új World Trade Center tornyokat, amelyek New York legmagasabb épületei lesznek, ha elkészülnek.


9/11 emlékhely


Union Square forgatag


New York utcáin

Innen nem messze van a Navy Pier, a Brooklyn-híd lábához közel. Kényelmesen elhelyezkedünk a műanyag napozóágyakon, és kólát szürcsölgetve nézzük a naplementét Brooklyn felett, így december 21-én, a plusz 10 fokban. Mellettünk egy rendőrségi helikopter-leszállópálya, jönnek-mennek a gépek, azért a zsaruknak mindig akad dolga New Yorkban.


East River és a Brooklyn-híd


Lassan lemegy a nap

Este Mikes-tól érzékeny búcsút veszünk, ő visszarepül még egy éjszakára Buffalóba, mi pedig Lajossal nekivágunk Harlemnek, hogy egy hamisítatlan jazzkoncerten vegyünk részt. A neten már előre kinéztünk egy helyet, a kínálat elég nagy, lévén Harlemről van szó. Rá is találunk a klubra, ami mindössze egy hosszú szobaszerűség, bárpulttal és egy pici színpaddal,Showman's névre hallgatott. Nekünk már csak közvetlenül a színpad mellett jut hely, azonban ezt egyáltalán nem bánjuk. Indul a műsor, Blue Ray és csapata szórakoztat minket ma este. Szaxofon, miniorgona, dob és a füstös hangú, ötvenes énekesnő,Linette. Kezemben a Cosmopolitan koktél, balról szól a jazz, a pult felett egy fényképről Duke Ellington mosolyog rám, aki valaha szintén zenélt ebben a bárban. A pult végén egy idős fekete úr üldögél, háttal a zenekarnak, kifogástalanul elegáns szövetzakóban és kalapban. A zene ritmusára ingatja a fejét, szürcsöli a koktélját, nem szól senkihez sem, gyanítom ő nem először van itt. Így azért el lehet viselni az életet. A pultnál megürül két hely, áttelepedünk, és még egy koktél társáságában Lajossal megváltjuk a világot, itt, Harlem közepén, egy ősrégi jazzklub pultját támasztva.

Az utolsó reggelünk Amerikában kissé fejetlen szaladgálással telik, hárman öt bőrönddel térünk haza, ez – akárhogy is számoljuk – kettővel több,mint amivel jöttünk, de még mindig jobban megéri pluszcsomagot feladni, mint túlsúlyt ráfizetni. Még egy utolsó vásárlós kör a Times Square-en, ami már reggel 9-kor tömve van, aztán be a taxiba ( ennyi cuccal nem tudtunk volna kimetrózni a John F. Kennedy reptérre),és a kedves indiai sofőr már indul is. Még a hídról egyszer visszanézünk Manhattanre, a felhőkarcolókra, Amerikára, de lélekben már rég otthon vagyunk, a karácsonyfa alatt, a családunkkal.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, és elbúcsúzni Tőletek, hiszen végére ért a nagy háromhónapos transz-atlanti kaland, hazaértem Magyarországra. Nagyon sok kedves visszajelzést kaptam, rengeteget biztattatok, hogy írjak még, mikor jön a következő bejegyzés? Sokszor csak ez motivált, amikor hajnali háromkor már semmi kedvem nem volt blogot írni, de tudtam, hogy sokan várjátok, hát összeszedtem magam a kedvetekért:) Szóval nagyon szépen köszönöm a sok biztatást, dícséretet, kedvességet, amit Tőletek, a kedves olvasóktól kaptam! És többetek kérdésére válaszolva, hogy lesz-e majd még blog…hát persze, hogy lesz! És már nem is kell olyan nagyon sokat várni, úgy néz ki, 2014 júliusában megint útra kelek. A cél messze van, Európán túl, de még nem árulom el, hogy ezúttal hova is visz majd a repülő:)

Hamvas Bélával búcsúzom Tőletek:

 "És most eredj és élj, mert a világ a tiéd."

Anna


Érkezés Ferihegyre!


Las Vegas és a Grand Canyon

San Franciscótól másfél óra repülőútra, Nevada államban, a sivatag közepén találjuk meg „Amerika játszóterét”. Las Vegas, ahol mindent szabad, még nyílt utcán alkoholt inni is. Alig lép ki az ember lánya a repülőgépből, rögtön az arcába tolják a nyerőgépeket, százával és ezrével. A város maga a Las Vegas Boulevard avagy a „The Strip” köré szerveződik, ennek az útnak a két oldalán vannak a világhírű kaszinó-étterem-hotel-pláza kolosszusok, mint a Caesar’s Palace ( a Másnaposok című filmből), a Belaggio, The Venetian, MGM Grand, és a többi. Aztán van még mellékutca dögivel, és ahol véget ér a város, kezdődik a sivatag. Szóval Vegas egy „kis” oázis a nagy büdös semmi közepén. Felmerül a jogos kérdés, akkor miért építették pont ide ezt a bűnös várost? Valószínűleg olcsó volt a telek…

Fél napunk volt körbenézni, a szállásunk (amit nem nagyon ajánlanék senkinek), a Las Vegas Boulevard csóró végén volt, a Stratosphere tornyon túl, Hostel Cat névre hallgatott. Ketten voltunk egy hatszemélyes, külön fürdős szobában, ahol meglehetősen hideg volt. A recepcióra érve először arculütött minket az égett olajszag, és olyan lepukkant volt az egész, hogy majdnem kifordultunk az ajtón jobb szállás után nézni. De aztán megbékéltünk, a szobánk szép tiszta volt, csak a környék kissé ijesztő. A személyzet kedves és segítőkész, 20 dolcsi per főre jött ki egy éjszaka, nem rossz, de legközelebb inkább többet fizetnék egy jobb környékért. Ja mondjuk annál sokkal jobb volt, mint a másnapi „szállásunk”, azaz a McCarran International Airport várója…

A hostellel szemben egymás hegyén-hátán gombamódra nőnek a házasságkötő kápolnák, Elvis Presley is eskethet titeket, ha akarod, mindenki talál fogára valót a nagy választékból, és pár száz dollárért össze is adnak, persze van deluxe csomag is, drágábbért.


Ásó,kapa,nagyharang



Bajnokok reggelije

Először a Circus Circus nevű helyre tértünk be, amit úgy kell elképzelni, mintha a győrszentiváni búcsút tízszeres nagyításban tető alá hoznák, szóval eléggé bazári az egész, gyorsan továbbálltunk. A harmadik kaszinó után már ugyanúgy nézett ki az összes. Néztük a blackjack-asztalokat, embereket akik másfél perc alatt vesztettek el egyhavi rezidensfizetést a rulettasztalnál, a kispénzű turistákat a félkarú rablóknál, és a nagypályásokat a kockaasztalnál. Az alkohol ingyen van, egy dollár borravalót kötelező adni a pincércsajnak, aki olyan szoknyát visel, amit én övnek szoktam használni. Mindenhol süppedős padlószőnyeg, elegánsan kiöltözött vérprofi krupiék. Gondoltam, hogy én is beváltok 30 dolcsit és szerencsét próbálok a blackjacknél, de aztán inkább elvertem flanelingre ezt az összeget a Hollisterben.







CSI Las Vegas - A helyszínelők


The Venetian

A Boulevardon sétálva nem lehet nem észrevenni azt a nagyon durva kontrasztot, hogy míg bent milliók csúsznak el percek alatt, kint az utcán, a földön sorban ülnek a hajléktalanok, a szerencsétlenek. A város alatt lévő sok kilométeres csatornarendszerben több százan élnek, gyerekek is, olyan az egész mint egy fordított Las Vegas. Egy amerikai újságíró írt erről regényt „Beneath the Neon” címmel, ő évekig járt le beszélgetni ezekkel az emberekkel, és fotózni őket, és a szedett-vedett kuckóikat.

Persze megnéztük a Bellaggio előtt a híres szökőkút-showt, meg bementünk a Caesar’s Palaceba is, van bent egy felépített Trevi-kút hasonmás is, nekem a legjobban mégis a Mirage előtti kitörő művulkán tetszett, ami óránként egyszer füstöl és ég és tűzijátékot lövell magából.



A Belaggio és a Caesar's Palace

Sajnos nem tudok legendás berúgásról és ruletten elvesztett milliókról beszámolni nektek, hiszen este 11kor már édesdeden aludtunk. Nade! Megvolt rá az okunk, hiszen reggel 6 órára jött értünk a busz, ami elvitt a Grand Canyonhoz!

A Grand Canyon Toursnál előző nap interneten foglaltunk két jegyet egy egynapos túrára, tokkal-vonóval 86$, plusz adtunk még borravalót a sofőrnek, mert visszafelé csak a kedvünkért elkanyarodott a reptér felé és kirakott minket.

Szóval a gyülekező után,szerda reggel kaptunk némi műanyag ízű ámde 150%-os cukortartalmú péksütit és teát/kávét, majd egy kényelmes (WC-vel felszerelt) ötvenfős busszal útnak indultunk Arizona állam felé. Az út oda és vissza is öt óra (milyen meglepő ugye, hogy visszafelé is pont ugyanannyit jöttünk?), tehát 10 buszon töltött óra, kontra 3 Canyonban töltött óra. Megérte-e? – kérdeznétek, ha ezt most mind szóban mesélném el. Válaszul alább fogok csatolni pár képet,amikre Mikes nemes egyszerűséggel azt mondta: „Ezekért a fotókért fognak majd igazán utálni minket otthon.” Főleg azok, akik most a vizsgaidőszakot tolják.


Ilyen tájak vannak Nevadában és Arizonában

Útközben megálltunk egy ebédre, ami benne volt az árban, nagyon tisztességes svédasztal volt, leves-főétel-desszert-üdítő, ami kell. Még a Route 66-en is haladtunk egy darabon, az első államközi autóút, ami Chicagót kötötte össze Los Angeles-szel.


A Colorado-folyó


Hatvanhatos út

Akkor most egy pár szóban a Grand Canyonról! Ez a képződmény a világ 7 természeti csodájának egyike, az egyetlen az Egyesült Államok területén, keletkezése még ma sem teljesen egyértelmű, nagyrészt azonban a Colorado folyó vájta ki, majd a víz-szél-kémiai erózió szélesítették.A kövezet többrétegű, a legfelső rétegek értelemszerűen a legfiatalabbak, a legalsók pedig körülbelül 1.8 millió évesek. Van olyan része a kanyonnak, ahol eléri az 1.6 kilométer mélységet is. Három részen van kialakított látogatóközpont, a North, a West és a South Rim (azaz perem). A North Rim télen nem látogatható, a West Rim pedig a Hualapai törzs tulajdona (a rezervátumhoz tartozik), mi a legnagyobbhoz, a South Rimhez mentünk. Ez a Grand Canyon National Park része, amit Roosevelt elnök 1919-ben nyilánított nemzeti parkká. 12 mérföld hosszú gyalogösvény található a South Rim-nél, illetve sok kis faház,ahol meg lehet szállni több napra is, és innen kirándulgatni, akár egy szerpentines keskeny földúton a Canyon aljára.

Azt hiszem, hogy nem kísérlem meg a tájleírást, egyrészt mert lusta vagyok, másrészt mert úgyse tudnám, szóval jöjjenek csak inkább a képek:


Apró emberek - Grand Canyon







Messzelátó



Mikes cukkolt,hogy úgyse merek a másik irányba ugrani,pedig az igazán vagány kép lett volna:)




Üdv a kanyonból!



Este 10 óra felé értünk vissza Vegasba, ahol megkezdtük második reptéri csövezésünket, a hajnali new york-i járatra várva.