Fél napunk volt körbenézni, a szállásunk (amit nem nagyon ajánlanék senkinek), a Las Vegas Boulevard csóró végén volt, a Stratosphere tornyon túl, Hostel Cat névre hallgatott. Ketten voltunk egy hatszemélyes, külön fürdős szobában, ahol meglehetősen hideg volt. A recepcióra érve először arculütött minket az égett olajszag, és olyan lepukkant volt az egész, hogy majdnem kifordultunk az ajtón jobb szállás után nézni. De aztán megbékéltünk, a szobánk szép tiszta volt, csak a környék kissé ijesztő. A személyzet kedves és segítőkész, 20 dolcsi per főre jött ki egy éjszaka, nem rossz, de legközelebb inkább többet fizetnék egy jobb környékért. Ja mondjuk annál sokkal jobb volt, mint a másnapi „szállásunk”, azaz a McCarran International Airport várója…
A hostellel szemben egymás hegyén-hátán gombamódra nőnek a házasságkötő kápolnák, Elvis Presley is eskethet titeket, ha akarod, mindenki talál fogára valót a nagy választékból, és pár száz dollárért össze is adnak, persze van deluxe csomag is, drágábbért.
Ásó,kapa,nagyharang
Bajnokok reggelije
Először a Circus Circus nevű helyre tértünk be, amit úgy kell elképzelni, mintha a győrszentiváni búcsút tízszeres nagyításban tető alá hoznák, szóval eléggé bazári az egész, gyorsan továbbálltunk. A harmadik kaszinó után már ugyanúgy nézett ki az összes. Néztük a blackjack-asztalokat, embereket akik másfél perc alatt vesztettek el egyhavi rezidensfizetést a rulettasztalnál, a kispénzű turistákat a félkarú rablóknál, és a nagypályásokat a kockaasztalnál. Az alkohol ingyen van, egy dollár borravalót kötelező adni a pincércsajnak, aki olyan szoknyát visel, amit én övnek szoktam használni. Mindenhol süppedős padlószőnyeg, elegánsan kiöltözött vérprofi krupiék. Gondoltam, hogy én is beváltok 30 dolcsit és szerencsét próbálok a blackjacknél, de aztán inkább elvertem flanelingre ezt az összeget a Hollisterben.
CSI Las Vegas - A helyszínelők
The Venetian
A Boulevardon sétálva nem lehet nem észrevenni azt a nagyon durva kontrasztot, hogy míg bent milliók csúsznak el percek alatt, kint az utcán, a földön sorban ülnek a hajléktalanok, a szerencsétlenek. A város alatt lévő sok kilométeres csatornarendszerben több százan élnek, gyerekek is, olyan az egész mint egy fordított Las Vegas. Egy amerikai újságíró írt erről regényt „Beneath the Neon” címmel, ő évekig járt le beszélgetni ezekkel az emberekkel, és fotózni őket, és a szedett-vedett kuckóikat.
Persze megnéztük a Bellaggio előtt a híres szökőkút-showt, meg bementünk a Caesar’s Palaceba is, van bent egy felépített Trevi-kút hasonmás is, nekem a legjobban mégis a Mirage előtti kitörő művulkán tetszett, ami óránként egyszer füstöl és ég és tűzijátékot lövell magából.
A Belaggio és a Caesar's Palace
Sajnos nem tudok legendás berúgásról és ruletten elvesztett milliókról beszámolni nektek, hiszen este 11kor már édesdeden aludtunk. Nade! Megvolt rá az okunk, hiszen reggel 6 órára jött értünk a busz, ami elvitt a Grand Canyonhoz!
A Grand Canyon Toursnál előző nap interneten foglaltunk két jegyet egy egynapos túrára, tokkal-vonóval 86$, plusz adtunk még borravalót a sofőrnek, mert visszafelé csak a kedvünkért elkanyarodott a reptér felé és kirakott minket.
Szóval a gyülekező után,szerda reggel kaptunk némi műanyag ízű ámde 150%-os cukortartalmú péksütit és teát/kávét, majd egy kényelmes (WC-vel felszerelt) ötvenfős busszal útnak indultunk Arizona állam felé. Az út oda és vissza is öt óra (milyen meglepő ugye, hogy visszafelé is pont ugyanannyit jöttünk?), tehát 10 buszon töltött óra, kontra 3 Canyonban töltött óra. Megérte-e? – kérdeznétek, ha ezt most mind szóban mesélném el. Válaszul alább fogok csatolni pár képet,amikre Mikes nemes egyszerűséggel azt mondta: „Ezekért a fotókért fognak majd igazán utálni minket otthon.” Főleg azok, akik most a vizsgaidőszakot tolják.
Ilyen tájak vannak Nevadában és Arizonában
Útközben megálltunk egy ebédre, ami benne volt az árban, nagyon tisztességes svédasztal volt, leves-főétel-desszert-üdítő, ami kell. Még a Route 66-en is haladtunk egy darabon, az első államközi autóút, ami Chicagót kötötte össze Los Angeles-szel.
A Colorado-folyó
Hatvanhatos út
Akkor most egy pár szóban a Grand Canyonról! Ez a képződmény a világ 7 természeti csodájának egyike, az egyetlen az Egyesült Államok területén, keletkezése még ma sem teljesen egyértelmű, nagyrészt azonban a Colorado folyó vájta ki, majd a víz-szél-kémiai erózió szélesítették.A kövezet többrétegű, a legfelső rétegek értelemszerűen a legfiatalabbak, a legalsók pedig körülbelül 1.8 millió évesek. Van olyan része a kanyonnak, ahol eléri az 1.6 kilométer mélységet is. Három részen van kialakított látogatóközpont, a North, a West és a South Rim (azaz perem). A North Rim télen nem látogatható, a West Rim pedig a Hualapai törzs tulajdona (a rezervátumhoz tartozik), mi a legnagyobbhoz, a South Rimhez mentünk. Ez a Grand Canyon National Park része, amit Roosevelt elnök 1919-ben nyilánított nemzeti parkká. 12 mérföld hosszú gyalogösvény található a South Rim-nél, illetve sok kis faház,ahol meg lehet szállni több napra is, és innen kirándulgatni, akár egy szerpentines keskeny földúton a Canyon aljára.
Azt hiszem, hogy nem kísérlem meg a tájleírást, egyrészt mert lusta vagyok, másrészt mert úgyse tudnám, szóval jöjjenek csak inkább a képek:
Apró emberek - Grand Canyon
Messzelátó
Mikes cukkolt,hogy úgyse merek a másik irányba ugrani,pedig az igazán vagány kép lett volna:)
Üdv a kanyonból!
Este 10 óra felé értünk vissza Vegasba, ahol megkezdtük második reptéri csövezésünket, a hajnali new york-i járatra várva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése