Egy medika az Államokban: Vészhelyzetben

„ – Medikusok, vegyétek elő Mr. S. CT-jét. Az MR még nincs kész? Mekkora az elzáródás az MCA-n? Mikor volt az előző stroke-ja? Van a tPA adásának kontraindikációja?

A medikusok fejvesztve vadásszák az adatokat a három számítógépen, egy rohan a CT-be, hogy megnézze, a következő beteg már az asztalon van-e. Sürgősségis nővér érkezik, nem jó híreket hoz.

- Dr. Ching, megint egy stroke-os! Jöjjön azonnal!

Ez már az ötödik, és még csak délután 2 óra van. Ching doktornő, aki körülbelül 150 cm, kedves kínai származású orvosnő, hihetetlen fordulatszámmal pörög, egyszerre négy akut agyvérzéses ellátását koordinálja, és most megjött az ötödik. Futunk megvizsgálni.

A földszinti sürgősségi osztály egy az egyben úgy néz ki, mint a Vészhelyzetben, csak egy kicsit kisebb a pörgés.Bár ez a mai napra pont nem igaz. Az oldalsó bejáraton a két mentőtiszt a helikopterről egyenesen ide szállítja Mr. K-t, reggeli közben kapott stroke-ot, valahol a puszta közepén. Két nővér ugrik rá, miközben a doktornő vizsgálja, a bal oldalát egyáltalán nem tudja mozgatni. Na hol lehet a lézió? Menjen a CT-be, gyors anamnézis, tPA mehet neki, hívjátok a klinikai gyógyszerészt, rakja össze a szereléket. Tíz percen belül megvan a CT, indul a tPA, a vérnyomást le kell vinni.

- 5 mg Labetalolt, rendeli Dr. Ching, még mindig 100 felett van a diastolés érték, mehet neki még egyszer 5 mg.

Érkezés után egy órán belül hat a szer, és a medikusok álla itt esik le, mert Mr. K. az orvos felszólítására bőszen hadonászik eddig béna kezével, és nagyokat rúg a levegőbe a lábával. Feltámadt. A stroke után 3 órával, időablakon belül. Így megy ez Amerikában.”

Most Wanted

Csak egy rövid intermezzó a keddi napomról, utólag elnézést kérve nem orvos barátaimtól. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy profik irányítása alatt gondolatnyi gyorsasággal történik az akut ellátás, amennyire ezt ennyi idő elteltével meg tudom ítélni. A pénz nem akadály, boldogan hajítják ki a maradék gyógyszert, aminek ampullája ezer dolláros összegeket ér el.

Az első hónapot a neurológián (ideggyógyászat) töltöm, ebből az első 2 hét a stroke csapatban. Hatan vagyunk medikusok/végzősök, három rezidens, egy vezető rezidens és két főorvos. Ilyen a mi kis team-ünk. Azt hiszem, kezdenek befogadni, eddig nem nagyon nyilvánultam meg szakmailag, tekintve, hogy jó, ha a felét megértettem annak, amiről szó van. Hiszen itt mindenki rövidítésekben beszél, két órámba telt arra rájönni, hogy az „a-fib” a pitvarfibrillációt, a CATScan meg a CT-t jelenti. Haladunk, ma már a 80%-át értettem a dolgoknak, és két okosat is mondtam. Meg sok hülyeséget, de emlékezzünk a jóra!

A főorvos napi négy órát szinte csak a medikusokkal, rezidensekkel foglalkozik, elkezdjük reggel a betegek végiglátogatását, kisebb-nagyobb megszakításokkal négyre végzünk. Egy óra körül rendszerint elzavarnak minket ebédelni. Ekkor van alkalmam amerikai medikustársaimat felhomályosítani, hogy nem török vagyok és isztambuli, hanem magyar, és igen, Budapest, és igen, gulyásleves. Ennyiben maradunk.

A mai ebéd: baconos szendvics chiliszósszal és chipsszel. Amerika lassan beszippant.

Kilátás a medikusszoba ablakából, háttérben az Erie-tó

Csütörtökönként előadások vannak, ma három is volt, ezek elég hasznosak, főleg a mai gyerekneurológia, ami inkább konzultáció, mert folyamatosan kérdez tőlünk az orvos. Holnapra kaptunk egy esetet, azt este megálmodjuk, és holnap összedobjuk a tudásunkat. Látszik, hogy itt az orvostanhallgatók nem keveset fizetnek az oktatásért, mert a dokik elég komolyan veszik őket.

Ebéd után, a kórház udvarán

A kórházról…inkább szállódának mondanám, bőrfotelek, étterem, versenyzongora, amin kétóránként más fizetett zenész játszik! Ha egy pillanatra megállok a folyosón körülnézni, rögtön megkérdezi valaki, hogy elvesztem-e, és segít. Nagy többségben nagyon kedves és segítőkész mindenki. Három kórház van egybeépítve ( Roswell Park Cancer Institute, Buffalo General Medical Center, Gates Vascular Institute), hidakkal összekötve. Átlag 20 percet szoktam rászámolni arra, hogy eljussak A-ból B-be, nem csak a méretek miatt, hanem mert törvényszerűen eltévedek. Ma derült ki, hogy nem is a GVI-ban, hanem a BGMC-ben dolgozom, pedig lassan egy hete itt vagyok. Ami a legnegatívabb: a névkártyám SEMMIRE nem jó, azon kívül, hogy rajta van az arcképem; nem nyit egyetlen ajtót sem. Ami a legpozitívabb: az intézmény teljes területén korlátlan wifi-hozzáférés.