Nos,sosem voltam egy nagy meccsrejárós, az utolsó stadionos
emlékem, mikor nagybátyám olyan tízéves korom körül elvitt engem és a
testvéremet egy ETO-meccsre Győrben. Annyi maradt meg, hogy mellettem a bácsi
egész idő alatt nem ült le, hanem állva ordibált,ezzel szinkronban pedig
szotyihéjakkal terítette be az előtte ülőt.
De most eljött az idő,hogy így cirka 15 évvel később ismét
részt vegyek egy sporteseményen, hiszen ha már Amerika,meg Buffalo,meg tél,meg
jég,akkor National Hockey League (NHL)! Ezt tartják a világ vezető
jégkorong-ligájának, jelenleg 30 észak-amerikai csapat szerepel benne, a
győztesé lesz a Stanley-kupa. A kanadai hokisok vannak többségben a
csapatokban. Tudjátok,sok a jég, meg hideg is van, hát mit csináljunk? Az
oroszok ugyanez pepitában, csak ők műkorcsolya-bajnokok, meg a hideget ők
vodkával kompenzálják, a kanadaiak meg juharsziruppal…
Szavamat ne felejtsem, úgy kezdődött, hogy Peter Mechtler
(amerikai srác, a szülei magyarok) nevű barátunk szerzett két jegyet a keddi
mérkőzésre, és én mehettem vele, mert előző vasárnap ő meg a Bálintok Buffalo
Bills-focimeccsre mentek hárman, úgyhogy így volt igazságos, én megyek a
hokimeccsre!
Pete este 6 körül vett fel a lakásnál, irány a Pearl Street
söröző, ahol már javában gyülekeztek a drukkerek. Buffalo csapata a Buffalo
Sabres ( kard/szablya,valahogy így lehetne fordítani), így az emberek 99.9%-a
ilyen stílusú mezben nyomult, a kisebb gyerekek sapkában, de volt olyan
elvetemült,aki hokikesztyűben próbálta inni a sörét, több-kevesebb sikerrel. A
vendég csapat, a St. Louis Blues drukkerei, az emberek 0.1%-a, szerényen
meghúzódott a sarokban, próbálva nem feltűnést kelteni a helyi erők között.
Elsétáltunk a 10 percre lévő First Niagara Center Stadionig,
7-kor kezdődött a mérkőzés. A legfelső részen,a diákszektorban ültünk, ahonnan
be lehetett látni az egész kócerájt. Ahogy özönlött be a tömeg, megcsapott a
popcorn-és sörillat, feltűnt a plüss kardfogú tigris,a Buffalo kabalája, a
kivetítőn megjelentek a játékosok képei, zene szólt…már értettem,miért is szeretik
ezt az emberek.
Tim Horton, a fiatalon autóbalesetben elhunyt játékos. Ma egy kávéház-lánc viseli a nevét (Tim Hortons), náluk vettem a reggeli fekete teámat meg a fánkomat
A meccs előtt kigurítottak egy kis szőnyeget a jégre, ahova
egy csóka tipegett ki szmokingban, és elénekelte a kanadai és amerikai
himnuszt, mi meg álltunk vigyázzba, mint az általános iskolai március 15.
ünnepségen a lábszagú tornateremben. Csak itt jobb volt a hangulat.
A meccs első 10 másodpercében megszületett a Buffalo első és
egyetlen gólja (itt is gólnak hívják,nem?), majd a St. Louis bevarrt még négyet
a hazaiaknak, így a háromszor húsz perc végére a Buffalo rommá verve csúszott
le a pályáról, míg a Blues tízfős szurkolótábora csendesen ujjongott a
sarokban, nem mertek túl vidámak lenni. Az elején még lelkesen ordítottam a
„Let’s go Buffalo!’-t, de aztán elcsendesült bennem a cheerleader-vér, és sörre meg a
popcornra koncentráltam, meg arra, hogy kibírjam a pisiléssel a következő
szünetig.
Buffalo Sabres
St.Louis Blues, miután legyalázták a buffalókat
Amúgy akkor sem unatkozott a
közönség,amikor éppen két harmad között voltunk, ment ugyanis körbe a nagy
Subway-lufi, ami ötdolláros kuponokat eregetett magából, illetve működésbe
lépett a KissCam, azaz akire ráment a kamera, és megjelent a kivetítőn, annak
gyorsan csókot kellett váltania a mellette ülővel. Már csak egy klassz
lánykérés kellett volna, és kész az egész estét betöltő amerikai családi
vígjáték az RTL-Klubon.
Mindent összevetve, nagyon élveztem a meccset, mondjuk nem
mindig értettem, mi történik, meg a korongot is nehéz volt nyomon követni, de
ettől függetlenül a hangulat rám is átragadt, és azzal a szent elhatározással
tértem haza a stadionból,hogy ezentúl figyelemmel követem a TV-ben az NHL-t.
Ami csak azért ciki,mert nem működik a TV-nk.
Az egyetlen kép,ahol Pete nem csukta be a szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése