Egy szülinapos San Franciscóban

Egyszer volt,hol nem volt, még a kisalföldi nagy síkságon is túl, Krisztus után 1997-ben, volt egyszer egy kilencéves kislány. Ez a kislány már hetek óta nagyon várta haza az anyukáját, aki messze földre utazott, az Atlanti-óceánon is túlra. Mikor hazatért, egy különleges ajándékot adott a kislánynak: kapucnis-kenguruzsebes pulóvert, melyen dalmata kiskutyák játszottak, fejük fölött pedig egy piros tűzoltósapka, alatta a felirat: San Francisco. Ez lett a kislány legeslegkedvesebb pulóvere, és addig hordta, amíg a pulcsi ujja már alkarközépig ért. Akkor megfogadta ez a kislány, hogy el kell jutnia egyszer ebbe a San Francisco nevű városba, venni magának egy másik ilyen pulóvert, amit már nem fog kinőni.

Vágás. Az Atlanti-óceánon túl, 2013-at írunk, ugyanez a lány napra pontosan 25 éves. Itt vesszük fel a történet fonalát, amikor is Mikes Bálint és jómagam péntek reggel elhagyjuk a hófödte Buffalo városát, és csupán 12 óra alatt, három fel-és leszállással mintegy átröppenünk az észak-amerikai kontinens túloldalára, hogy megvegyem magamnak azt a pulcsit (lelövöm a poént, lett pulcsi, ha nem is kiskutyás). Meg hogy esetleg megnézzük magunknak San Franciscót, egyéb neveken The city by the bay, és Fog City. Utazásunk életem legviccesebb stewardess-bácsijával kezdődött, aki az alábbi szöveget nyomta le,bemutatva a gép biztonsági rendelkezéseit. Megpróbálom leírni a teljesség igénye nélkül:

„Egy kis figyelmet kérek,hölgyeim és uraim! Találtunk a padlón egy pénztárcát! Nem,hazudtam,nem találtunk, de most már legalább mindenki figyel. Húzzák szorosabbra az övüket, a kapitány ma kalandos kedvében van. Ha egyébként nem tetszenek a poénjaink, a gépen van hat vészkijárat, kettő hátul, kettő középen, kettő elöl, blablabla. Ha a kabinban csökken az oxigénnyomás, a fejük feletti tárolókból oxigénmaszkok esnek ki, ezeket húzzák maguk felé, ezzel megindítva az alkohol, akarom mondani az oxigén áramlását. Ha ezzel megvannak,és befejezték a sikoltozást, segítsenek a gyermekeknek,illetve annak, aki gyerekesen viselkedik. Például ha saját gyermekükkel utaznak – nagy hiba - , és két gyermek van, akkor annak segítsenek, aki előtt ígéretesebb jövő áll. Amennyiben ez a repülőgép hirtelen óceánjáróvá alakulna, vegyék elő az ülések alatt található sárga mentőmellényeket. Húzzák meg a piros zsinórt, ez automatikusan felfújja majd  mellényt. Ha nem működik, vegyék szájukba a piros pipát,és ezzel fújják fel. Ha ez sem működik, így jártak…Ennyi lett volna, aki figyelt,annak köszönöm szépen, aki nem, hát, annak sok szerencsét…”

Egy kis reklám a Southwestnek - Arizona felett

Úgy érzem,valamit otthon felejtettünk...KEVIN!!! (Reszkessetek betörők)

Ilyen vidám hangulatban telt az utazás, majd este 6-7 körül megérkeztünk Friscoba (ezentúl így fogom írni, mert a San Francisco leírásában mindig legalább egyszer hibázok), fölszedtük a csomagokat – itt említeném, hogy a Southwest Airlines-szal jöttünk, ahol két darab 23 kilós bőröndöt ingyen(!) elvisznek neked, ami itt nagy szó, ezt semelyik másik légitársaság nem teszi,mindenhol minimum 25 dolcsi per csomag az ár. A jegyek is nagyon kedvezményes áron voltak, körülbelül egy hónappal utazás előtt foglalva 90.000 forint körül kijött a Buffalo-Frisco-Las Vegas-New York körjárat. Szóval merem ajánlani mindenkinek, aki az USA-n belül szeretne röpködni.

Vissza hozzánk! A BART (Bay Area Rapid Transit) fél óra alatt 8.25 dollárért elvisz a belváros kellős közepéig,ahonnan még tíz perc-negyed óra sétára volt a szállásunk. Diákhostelt választottunk, neve Pacific Tradewinds ( 680 Sacramento Street, SFO, California, 94111), a TripAdvisor-ön a legelső helyen szerepelt. Nem csalódtunk, Chinatown közepén van a hely, nem könnyű észrevenni, csak ha keresed. A stáb szuperkedves, családias hangulat, nagyon jól felszerelt konyhával. A szobák hatszemélyesek, de nincsenek rajtuk ajtók, ezt kicsit nehéz volt megszokni, viszont nagyon tiszta volt az egész szállás, ami hosteleknél nem gyakori. Ami a legjobb, korlátlan internet, kupon ingyen biciklibérléshez, ingyen reggeli, és mindössze 27$ per éjszaka, ami Amerikában  igen jó ár, New Yorkban majd 40 dollárért alszunk, reggeli és wifi nélkül, tízen egy szobában.

A város felfedezését szombatra halasztottuk, hullafáradtak voltunk, hiszen majdnem annyit repültünk,mintha Európából utaztunk volna a keleti partra. Nade a szombat, az valami varázslatosan szép volt, kezdve azzal, hogy aznap lettem 25 éves, és azért nem mindennapi,hogy valaki Friscóban ünnepli a negyedszázadot. Meg is fogadtam gyorsan, hogy legkésőbb az 50. szülinapomon visszatérek ide.

Ez a nap tele volt pici meglepetésekkel. Állunk a buszmegállóban,tátott szájjal bámulom a várost, erre megáll előttem egy tűzoltóautó. Na mondom, nemsokára jönnek a dalmata kutyusok is! Szép régi kocsi, oldalán lakkozott falétra, elején ezüstös tűzharang, rajta sas. Kiszáll két tűzoltó, remegő lábakkal kérdezem,hogy lefényképezhetem-e az autót, erre már nyitják is ki nekem az ajtót,és besegítenek a kocsiba, tessék nyugodtan fotózkodni. Vigyorgok, mint aki dupla lekvároskenyeret kapott uzsonnára az oviban.

A 76X számú busz egy kis városnézéssel elvisz minket a Golden Gate híd túloldalára, a terv ugyanis, hogy átgyalogolunk rajta, összesen 45 perc, de úgy, hogy tízméterenként megállunk pózerkedni a kamerának.

San Francisco Fire Department

A várost mikulásnak öltözött fiatalok lepték el

Tengerész szobra, amint az öböl felé néz

Kilátás a Golden Gate híd északi hídfőjéről

A hídfőtől pazar kilátás nyílik a friscói öbölre, jobbra a város, középen az Alcatraz börtönsziget. Egy bokorból apró kolibri röppen elénk, szívja a nektárt a virágokból, még sosem láttam ilyen madarat,állatkertben sem. Egy tíz percig csak bámuljuk, fotót nem sikerül készíteni, mert mindig bemozdul a kis hamis.

Az Aranyhíd, avagy Golden Gate Bridge 1937-ben készült el, négy évig építették. Pont ott húzódik,ahol a Csendes-óceán találkozik az öböllel, alatta haladnak el a nagy teherhajók, amik az óceán felől érkeznek. A híd narancsvöröses színe nem véletlen, a kreatív alkotók szerint szép kontrasztban áll az ég kékjével és az öböl hideg szürkeségével. Ezt csak megerősíteni tudom! Mellettünk görkorisok,biciklisek, rolleresek húznak el, meg rengeteg gyalogos. Az idő ragyogó, nagyjából 15 Celsius, sehol egy felhő. Ez Kalifornia kérem, itt decemberben is tavasz van!

Mielőtt leugranál,hívd fel ezt a számot,hátha...

Kilátás a déli hídfőről

A hídról lejövet nem lehet kihagyni a Crissy Field-en egy kis korzózást. A kilátás még mindig,minden körülmények között lélegzetelállító, lehet találkozni rengeteg kutyával,akik elhozzák ide sétálni a gazdáikat. Nagyokat röhögünk, ahogy egy rövidlábú neurotikus bassethound üldözőbe vesz egy labradort, hogy elvegye tőle a teniszlabdát. A víznél két szőke kisfiú játszik,homokvárat építenek, még a szemöldökük is homokos. Leülünk egy teára/kávéra, és csak nézzük a népet, a nap még mindig rendíthetetlenül süt. Úgy érzi az ember, hogy minden egyes délutánt el tudna itt tölteni hátralévő életében.

Mikes és Anna

A híd és modellje

Decemberben virágzik a rózsa!

Ma rákvacsora lesz náluk 

Ez a kép teljesen spontán készült

Alcatraz

Kincsvadász kisfiúk a parton

Gondolom a kislány a kutya gazdája

Sétálunk hazafelé, lassan sötétedik, olyan délután 5-fél 6 körül. Felkapaszkodunk a Lombard Street felé, hogy megtekintsük a világ legkanyargósabb utcáját. Friscoban minden dimbes-dombos, győri létemre hegyes-völgyesnek is mondhatnám, a város részben ennek köszönheti megkapó arculatát, ugyanis amint felérsz egy dombtetőre, rögtön látsz valami szépet: az óceánt, az öblöt,az Alcatraz-t, a várost, a Coit Towert a Telegraph Hill-en, vagy a cable car-okat ( ez olyasmi,mint a sikló Budapesten). Lecsorgunk a hajtűkanyarokon a Lombard Street-en, majd felkeveredünk a Telegraph Hillre. A már említett Coit Towerből kísérel meg öngyilkosságot a szédülős tigris a Doktor Doolittle című örökbecsű klasszikusban, ahogy Mikes volt szíves erre felhívni a figyelmemet.

Jobb híján pálmafát díszítenek szegény kaliforniaiak

San Francisco utcái

Like a boss

Lombard Street

Kilátás a Coit Tower-re

Mikulás meg a szarvasok, háttérben a pálmafa

Megy le a nap a Golden Gate-nél

Egy átlagos mosoda egy átlagos friscói utcán

Szemünk előtt a kivilágított város, öbölpart, és a másik nagy híd, a Bay Bridge. Lemászunk a meredek lépcsőkön, és vacsorázóhely után nézünk. Az Embarcadero Centerben (itt jóformán mindennek spanyol jellegű neve van) találunk egy Fuzio nevű hangulatos kis éttermet. Tenger gyümölcsei tésztát vacsorázom, hozzá pedig Napa-völgyből származó kaliforniai fehér sauvignon blanc-nal koccintunk arra, hogy ezt is megértük, és a huszonöt után is van élet, minden bizonnyal.