Egy medika az Államokban: Minden jónak vége szakad egyszer

Amit érzel búcsúzáskor, nem nagyon lehet szavakba önteni. Meg az utolsó napokat,amikor úgy csinálsz mindent, hogy tudod, ez az utolsó. Az utolsó vaníliás-cukorkás fánk a Tim Hortonsban, utoljára mosakszol be az utolsó hysterectomiához, utoljára hallod a zongorajátékot a lobbyban, majd megeszed az utolsó ebéded,hozzá az utolsó fekete teával, és még teszel egy tiszteletkört a mézeskalácsház-építő-verseny győztes alkotásai előtt,és sétálsz egyet azokon az emeleteken, ahol három hónapon át nap mint nap jártál.

Jancsi es Juliska is megirigyelhetne

Szombat esti beerpong az itteni barátokkal. Az asztal felállítva, két szélén piros műanyagpoharak, két csapat, 6 pingponglabda. Aki beletalál a söröspohárba, az pontot ér, és a másik csapat iszik. Néha leesik a földre a labda, egy kis kosz is kerül a sörbe, de ez egy idő után senkit nem zavar már. A haverok ülnek a kanapén,beszélgetnek, háttérben a Walgreensben 10 dollárért vásárolt égősor, amit az utolsó nap jól kiégetünk. Még legurul pár pohár Shocktop, Miller, Budlight sör. Aztán szép lassan nyomavész az összes pingponglabdának.

Metsző szélben, tél derekán, a mínuszokban is gyönyörű a Niagara-vízesés – ezúttal a kanadai oldalról, a határon átjutás már sima liba. Turista alig, aki van az meg már halálra fagyott. Teret engedük egymás és önmagunk gátlástalan fényképezésének, a vízesés felől szitál a jéghideg vízpára. Egy fotózásban teljesen reménytelenül tehetségtelen párt kérünk meg a csoportkép elkészítésére. Annyira hideg még nincs,hogy a lezúduló víztömeg befagyna, de a partot már itt-ott jég és hó borítja.

Balintok,Anna es Peti

Add mar ide azt a gepet! - ahogy Kittka Balint latta...

...es ahogy en lattam.

Az ebéd egy kínai all-you-can-eat-ben esik meg, ahol meleg van, de legalább édes-savanyú leves szaga terjeng. 11 dollárért Kína összes kincsét felfalhatod. Ha már itt vagyunk, a Niagara-on-the-Lake kisváros kötelező. Nagyjából ugyanazt látod, mint amikor karácsonyi vásár idején elindulsz Győrből Bécsbe kocsival, de megállsz az első kivilágított-feldíszített osztrák kisvárosban egy forraltborra. Csak ez Kanadában van. Olyan európai volt,hogy mindenkinek honvágya lett. Kivéve Petert, mert ő amerikai.

Kemenykalaposok

Egy boltocska kirakata Niagara-on-the-Lake-ben

Kedden Dr. Mechtler István lát vendégül a külvárosi kórházban, egy napra mellészegődöm kibicelni. Reggel ambulancia, babaszíveket hallgatok ultrahanggal. Az egyik kismama elsírja magát, amikor először hallja a gyermeke szívverését. Délután egy órakor rohanunk a műtőbe, császármetszés. Megszületik egy három és fél kilós kisfiú. A kezemben tartom amíg elvágják a köldökzsinórt. Véres is meg magzatvizes is, meg ordít torkaszakadtából, mégis gyönyörű. Ezt meg én könnyezem meg majdnem. Délután még vizsgálok egy 38 hetes terhes anyukát, a baba már irányba állt, tapintható a feje. Este hatkor hullafáradtan megyünk haza Mechtlerékhez, ahol Kati, István felesége rakott káposztával vár vacsorára. Az egyik legjobb nap!

Mechtler doktor rendel:)

Az utolsó műtős nap szerda. Felipe, a műtősfiú előre köszön a folyosón, a műtősnő már nekem is készít steril köpenyt, csak a kesztyűméretemben nem biztos még. A kedvenc anesztesem szól,hogy rakjam be a branült a betegnek. Ha vele vagyok, ezt általában én csinálhatom. A rezidens kezembe nyomja a HemoVac-ot, hogy szereljem össze, mert „Tudom,hogy ez a kedvenc részed.” Kérdés nélkül adják nekem a kapcsozógépet, én zárom a bőrt a műtét végén. Lefényképezkedek kedvenc mentoraimmal, emailcímet cserélünk, és minden jót kívánnak nekem,sok sikert az élethez. És tudom,hogy komolyan gondolják. Hát akkor próbáld meg nem nehéz szívvel elhagyni a műtőblokkot, ahol már befogadott a csapat.

Dr. Shashi Lele-vel, a nogyogyaszati onkologia foorvosaval

Dr. Robert Tick, a legjobb fej anesztes

Búcsúvacsorák következnek, Rosette és Amanda, a két titkárnő akik rengeteget segítettek nekünk, messze a hatáskörükön túl is. A Pearl Street Breweryben burgerezés Peterrel, akit befogadtunk magunkhoz tiszteletbeli családtagnak.

Es megint: Balintok,Peti es Anna

Rosette-tel es Amandaval

Az utolsó két nap persze nagyrészt agyrém és pánik a négyzeten: minden papír legyen meg, pakoljál össze, itt ne hagyjál semmit, de nincs elég vákumzacskó,Peter légyszi vegyél a Walmartban, na minden kész, és jé csak 15 kiló lett a nagybőrönd, de basszus a papucs, a pulcsi, a törölköző, a szülészetjegyzet, a laptop meg a többi kimaradt, hirtelen mindjárt 23 kiló lesz az a bőrönd. A kulcsokat tegyük az asztalra,nagyon ciki lenne elvinni magunkkal, meg vigyük már le a kétszáz tonna szemetet a szelektívbe, ne a következő turnusnak kelljen. Mire észbekapunk, már itt a taxi, elcsúszkálunk a bőröndökkel, a reptéren meg csak pislogunk, amikor búcsúzunk: Kittka Bálint Milwaukee-ba repül, mi Mikes Bálinttal San Franciscoba. Majd december 19-én újra találkozunk New Yorkban. Még egy pillantás Buffalo-ra és a Roswellre a levegőből, aztán az egészet elfedik a szemem elől a felhők…Mintha igaz se lett volna.