Márai Grosschmid Sándor Károly Henrik
1900.április 11-én látta meg a napvilágot Kassán. Zárójelben jegyzem meg, hogy
öt évvel később ugyanezen a napon, pár száz kilométerrel arrébb, Budapesten egy
kis ferencvárosi lakásban született meg József Attila. Ezt a napot ma
a Költészet Napjaként ünnepeljük. De kanyarodjunk csak vissza Kassára. Nem
untatnálak titeket a részletes önéletrajzzal, akit bővebben érdekel, Wikipedia,
mint mindig.
Amiért róla szeretnék kicsit írni nektek,
az az, hogy különös érzés volt itt, Amerikában olvasni pont ezt a regényét, amely az
emigrációról, a hontalanságról, a kirekesztettségről szól. Rejtett önvallomás,
hogy miért is kellett elhagynia hazáját, miért vonult önkéntes
száműzetésbe. Sokfelé bolyongott Európában, élt többek között Svájcban,
Londonban, Olaszországban is. Londoni tartózkodása ihlette a Napnyugati őrjárat című regényét.
(Részletek a Wikipediáról)
1952-ben családjával New Yorkba költözik. Elszakadt a nyelvtől, kultúrától, nem érezte jól magát Amerikában. Ezt írta
erről naplójában: „Tizedik éve élek itt és nem
vagyok egészséges; az epém, a gyomrom lázadozik; a napot üresnek érzem,
dolgozni nem tudok – én, aki minden élethelyzetben tudtam dolgozni eddig, az ostrom
idejében is! Mi az, amit nem bírok Amerikában? Nincs más válasz, csak ez: a
lélektelenség. „Új hazát nem lehet keresni. Csak
pénzt lehet keresni, s a pénz birtokában tartózkodási helyet”.
1967-ben még visszatér Európába,
Olaszországban telepszenek le. 1980-ban azonban feleségével visszaköltöznek az
Egyesült Államokba, és Kaliforniában,San Diegoban lelnek otthonra. Sorozatos
családi tragédiák érik, kiderül,hogy rákos beteg, mély depresszióba süllyed,
alig fogad látogatókat. 1989. február 21-én egy pisztolylövéssel vet véget
életének, hamvait a Csendes-óceánba szórják.
Álljon itt egy számomra megható
részlet a regényből:
„…Többször künn
voltunk a kikötőben, láttuk ezeket az embereket,és egy napon feleszméltünk, hogy
mi is ilyen emberek vagyunk…és még nagyon sokan, mindenfelé Európában, millióan
és millióan…Elsápadtak, mert elhagytak valamit, ahol mindenük és néha mindenkijük
elpusztult…És legtöbbjük nem ismerte az európai irodalmat, nem látta a nagy
képtárakat, a csodálatos európai templomokat, legtöbbje nem látott semmit
abból, ami szép Európában…És mégis elsápadtak. Úgy látszik, nem lehet
büntetlenül Európában születni…És ez az Európa hiába alakult át az elmúlt
évtizedekben csataterekké és koncentrációs táborokká, hiába volt a vasfüggöny
is,hiába volt az, hogy mindenütt új és új titkosrendőrségek alakultak
Európában, tegnap a Gestapo, ma a Gépéu, holnapután az Isten tudja, mi lesz a
neve…Ez a sok förtelem, s aztán a gyanakvás, a kis államok és a nagy államok
közönyössége, a hivatalos esztelenségek, mindez nem változtat azon, hogy litván
favágók vagy magyar napszámosok sápadtan nézzenek körül Nápolyban egy
hajófedélzeten, amikor el kell menniök innen, ahol mindent elvettek tőlük…Úgy
látszik, aki itt született, az mégis kapott valamit. Ő azt mondta, nagyon nehéz
megmondani, mit is jelent még igazában, ha az ember ma arra gondol, hogy
európai, Európában született? …Sokan hazudtak, önmaguknak is. Ő azt mondta,
európainak lenni annyi, mint cinkosnak lenni. De nem mondta meg,miben cinkos,
aki európai?...Úgy is halt meg később, hogy nem mondta meg.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése